Kocamuri 2020

2020-ban már 17. alkalommal került megrendezésre a Kocamuri a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszán. Ez az év sok változást hozott magával a rendezvény számára, hiszen teljesen új hagyományokat indítottak útnak a nagykanizsai egyetemisták. A szokásos Before Party természetesen idén sem maradt el, ami után viszont nagy meglepetés érhette a kollégiumban nyugovóra térőket, amikor a szokásos pálinkás ébresztő után éppen visszaszenderedve, újra megérkezett a szobába az ébresztő csapat, így végleg elkergetve a murizók szeméből az álmot. Ezek után a megnyitón megismerkedhetett mindenki Kis Dezsővel a Kocamuri új vándorkupájával. Ezután egész nap folyt a küzdelem lángosok, könyvek, fegyverek és fánkok közepette az első helyezett címért.

A csapatverseny lezárta és egy kis pihenőidő elteltével már mindenki a B épület emeleti aulájában várta az eredményhirdetést, majd az azt követő disznótoros vacsorát. A számos zalaegerszegi, veszprémi és nagykanizsai csapat közül Dezső az egyik hazai csapatnál találta meg a helyét, így jövőre egy nagykanizsai csapat adhatja tovább a vándorkupát. A fenséges vacsora után idén először, a buli más helyszínen, a Rush Club különtermében vette kezdetét, ahol a sikeres átvonulás után hajnalig mulatoztak együtt jókedvűen a napközben még egymást ellenfélnek tekintő csapatok.

Cím: 8800 Nagykanizsa, Zrínyi út 18. Email: info@kanyssa.huTelefon: +36 20 22 97 856

Adószám: 18273957-1-20 Bankszámlaszám: 18203552-06013082-40010014
Copyright © 2024 Kanyssa Hallgatói Alapítvány.
+36 20 22 97 8568800 Nagykanizsa, Zrínyi út 18.