Gólya és Senior bál 2017

A Kanyssa Hallgatói Alapítvány a Nemzeti Együttműködési Alaptól szakmai programokra nyert támogatásból segített az idei rendhagyó Jubileumi Gólya és Senior bál hagyományőrző rendezvény lebonyolításában.


"Egy ilyen rendezvény megnyitóján úgy szokás, hogy megköszönjük a szervezőknek, támogatóknak, és mindenkinek aki segített abban, hogy az aktuális esemény létrejöhessen. Ezt én megfordítanám. Nekünk kell megköszönni nektek akik ittvagytok, hogy egy közösség részei akartok lenni és ezért van igény ezekre a hagyományokra és ezzel a mi munkánkra is. De ne csak a nevesebb események legyenek fontosak. Ne csak a Kocamuri, Boszorkánybál, vagy a Gólyabál. A hétköznapokon is legyetek közösség. Őrizzétek meg a PEN-es identitást és önszerveződjetek bátran... Mi köszönjük nektek. Hogy vagytok és így mi is lehetünk." -mondta Kölkedi Krisztián, a KHA kuratóriumi elnöke nyitóbeszédében.


Ezúttal nem csupán az elsőéveseket szólította meg az egyetem, amely lassan 20 éve működik, és csaknem ezer diplomát adott át Nagykanizsán. - Régóta feszítette a lelkünket az a kérdés, hogy hogyan lehetne a korábban végzetteket és a mostani gólyákat összehozni. Erre találták ki a gólya és senior bál elnevezést a kollégák – a hallgatói önkormányzat illetve néhány okos kollégám, akik kellően nyitottak voltak az újításra. Áttettük hétköznapról szombatra, ez volt a másik változás. Ennek lett az a következménye, hogy tulajdonképpen nem nagyon férünk el a Medgyaszay Házban - fogalmazott Dr. Birkner Zoltán kampuszigazgató.


Köszönjük a részvételt mindenkinek, a segítséget a kollégáknak és az önkénteseknek, és természetesen a támogatást a Nemzeti Együttműködési Alapnak!

Cím: 8800 Nagykanizsa, Zrínyi út 18. Email: info@kanyssa.huTelefon: +36 20 22 97 856

Adószám: 18273957-1-20 Bankszámlaszám: 18203552-06013082-40010014
Copyright © 2024 Kanyssa Hallgatói Alapítvány.
+36 20 22 97 8568800 Nagykanizsa, Zrínyi út 18.